Drávacsehi Hírek

Működik az Élő Ormánság

Szerencsés helyzetben van az ormánsági aprófalu, Drávacsehi, mert mérete ellenére sok fejlesztési forrás érkezett a településre.

January 27, 2025
Drávacsehi Húsüzem épület melletti "Kisház" és Németh Tamás polgármester

A község 5-6 pontján jelenleg zajlanak az építkezések, főként önkormányzati tulajdonú házaknál, illetve a faluba költöző Forrás Alapítvány által vásárolt ingatlanokat fejlesztik és töltik meg új funkciókkal. Mindezt pedig úgy, hogy a népi építészet stílusjegyeit megőrizzék a házak. A beruházásokhoz szükséges forrásokat jelentős részben a Teleki László Alapítvány pályázatai segítik.

Németh Tamás, Drávacsehi polgármestere elmondta, mindez a folyamatban lévő Élő Ormánság program része, melynek keretében a falu üresen álló ingatlanjait kívánják visszaállítani az eredeti állapotukra. E program összességében 41 ingatlant érint, de ennek keretében már két épület elkészült. Az egyik a 2020-ban átadott Orbán-ház, a másik pedig a húsfeldolgozó szomszédságában álló ház, ahová a hivatal át is költözött. Három háznál zajlanak a munkálatok, négynek pedig elkészült a műemléki tervdokumentációja. Ezekbe a renovált házakba a későbbiekben kézműves családokat szeretnének betelepíteni, akik bérleti díj nélkül kapnának házat használatra, egyetlen kikötéssel, hogy ezek az ingatlanok élő udvarként működjenek, tehát a lakók a mesterségüket mutassák be a faluba érkezőknek. Ezek lesznek Drávacsehi vendégcsalogató attrakciói, és ebből adódóan szálláshelyeket is létrehoznak majd, hogy a turisták több napot tartalmasan tudjanak eltölteni a faluban.


A Forrás Alapítvány színészszállást épít, ezen kívül az Orbán-ház mellett – magánberuházásként – a régi református lelkészlak helyén is épül egy ház, amelynek homlokzata a lelkészlak eredeti állapotát fogja tükrözni, mögötte pedig egy lakóház lesz. A falu elején a régi kocsma, azaz a Drávacsehóként elhíresült épület előtt egy termelői piacot alakítanak ki pályázati forrásból. Az udvaron egy fa szerkezetű pajtát építenek, amely helyet ad majd a szabadtéri kézműves vásároknak, az épületben pedig a tervek szerint egy csárda fog majd üzemelni. Az átadás jövő év tavaszára várható.
A községvezető beszélt arról is, hogy a csárda mögötti térre egy, a Londoni Globe Színház mintájára épülő kör alakú, nyitott színházat terveznek, amely a shakespeare-i Globe épülettől annyiban fog eltérni, hogy nem 30, hanem csak 22 méter átmérőjű lesz, 210 férőhelyes közönségtérrel. Ehhez több beruházás is társulna, mint például a falu elején egy parkoló kialakítása, vagy a Matild- és a Géczi-ház felújítása és a színházhoz kapcsolódó funkciókkal való megtöltése. Mindezekre egyedi kormánytámogatást szeretnének kapni, ezért a terveket a megfelelő minisztériumba eljuttatták.

– Pataki András, a Bőköz Fesztivál igazgatójának elgondolása szerint Drávacsehiben a Globe az elsővonalas színház háttér intézményeként működne. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a színtársulatok leköltöznének ide két-három hétre, itt gyakorolják, próbálják be a darabokat, és persze bemutatókat is tartanának.

Már önmagában az épület is kuriózum lesz, az előadások pedig még inkább vonzerővel bírnak majd

– mondta Németh Tamás.


Folyamatban van egy alapítvány létrehozása is, amelynek célja egy kulturális-szakrális közösségi tér kialakítása a református templom helyén. 2023 júliusára szeretnék átadni az új templomhajót, egy faszerkezetű kápolnát (Szent Erzsébet-kápolna), amely nem fog kapcsolódni a mostani harangtoronyhoz, hanem a kápolna és a harangtorony között helyezkedik majd el átmeneti térként.


Ősszel zárul a Cselekvő Közösségek projekt, amelynek keretében az elmúlt években számos hasznos program valósult meg a településen. Emellett megerősítették azokat a rendezvényeket is, amelyeket hosszú távon szeretnének évente megtartani. Ilyen például a Húsvéti sorverseny, illetve az adventi gyertyagyújtások, és népszerű lett az Elszármazottak Találkozója is, amelyet az idén már 4. alkalommal szerveznek. Ez ugyan az önkormányzat külön programja, de mindig ráépítik a Bőköz Fesztiválra, hiszen így a visszatérők három napig programokon vehetnek részt. Az önkormányzat a Magyar Falu Programban is nyert támogatást, így az idén a Petőfi utca útfelújítása és vízelvezetési munkálatai is megvalósulnak. Az idén a ravatalozó felújítására és egy játszótér építésére pályázott a község.


A település vezetői 2022-ben


A 140 lakosú község polgármestere Németh Tamás. Alpolgármester: Tömösközi-Györkő László. A képviselő-testület további tagjai: Farkas Ferenc, Mészáros Tibor és Szalai Zsolt. A roma nemzetiségi önkormányzat tagjai: Rozina Ferencné, Rafa-Gyovai Tiborné és Göbölös János. A jegyző: Zsírosné dr. Blaner Andrea (Kovácshidai Közös Önkormányzati Hivatal Drávaszabolcsi Kirendeltség). Könyvtáros: Bognár Éva. A Drávacsehi Polgárőr Egyesület elnöke: Grünfelder Mátyás. Zsáktelepülés, a község közúton csak Drávapalkonyán keresztül érhető el. A többi szomszédjával (Drávaszerdahely, Kovácshida, Tésenfa, Drávacsepely) csak változó minőségű, jobbára mezőgazdasági jellegű utak kötik össze.

Forrás: BAMA - www.bama.hu/pr/2022/04/mukodik-az-elo-ormansag

Eredeti közzététel: 2022. április

No items found.

Drávacsehi
További hírek

Drávacsehiben épül a baranyai Hollókő

A Bőköz Fesztivál egyik helyszínén jártunk, amely az Ormánság egyik modern ékkövévé válhat, mint a falusi turizmus „mini-Mekkája”.

Új
Drávacsehiben épül a baranyai Hollókő
bejegyzés megnyitása.

Drávacsehi magyar rekordot döntött

Jó hangulatban telt a hétvége Drávacsehiben. Búcsú helyett Csehi Kulturális Pikniket rendeztek aminek keretében Pataki András előadását is látni lehetett.

Új
Drávacsehi magyar rekordot döntött
bejegyzés megnyitása.

Jó csapattal és nemes célokkal az Ormánság vonzó élettér lehet

Németh Tamás jött, fejlesztett és győzött. Az aprócska ormánsági falu pár év alatt nagyot lépett előre és a Bőköz Fesztiválnak negyedik alappillére lett.

Új
Jó csapattal és nemes célokkal az Ormánság vonzó élettér lehet
bejegyzés megnyitása.